okt 27. Posztolta Aurora Borealis Címkék: Mihail Jurjevics Lermontov: VITORLA Távolban egy fehér vitorla Tenger kék ködén átragyog. - Mért indult messze országokra, És otthonában mit hagyott? A szél süvölt, hullám dobálja, Az árbóc recseg s meghajol: Nem vár sehol szerencse rája, S nem is volt boldog még sehol! - Napfény füröszti fenn aranyban, Alatta tenger tiszta kékje: - És ő elindul nyughatatlan, Mint kit vihar közt vár a béke! (Ford. : Trencsényi-Waldapfel Imre)
Összességében nem bántam meg, hogy elolvastam, de nem hiszem a folytatásokat valaha is elolvasom. matraimelinda >! 2010. január 10., 11:06 Annak idején két példányban is megvolt, sajnos, ma már egy sincsen belőle…erettem gyermekkoromat idézi…:) Az egyik példányt általános iskolai tanulmányaimért kaptam anno. Népszerű idézetek KBCsilla P >! 2014. december 14., 17:07 Mindenki tudja, hogy "ebül szerzett jószág ebül vész el" – vagyis a bűnös úton szerzett kincsek nem hoznak hasznot gazdájuknak. Petya 3 nap alatt elvesztette Pavlik vagyonát. 239. oldal Mária P >! 2020. január 11., 21:30 (…) régi odesszai szokás szerint a temetésen résztvevők között – halotti tor gyanánt – cukros, lekváros tejberizst osztogattak.
Távolban egy fehér vitorla Szerző Valentyin Petrovics Katajev Eredeti cím Белеет парус одинокий Ország Szovjetunió Nyelv orosz Kiadás Kiadás dátuma 1936 Magyar kiadó Móra Ferenc Könyvkiadó Fordító Gyáros László Média típusa könyv Oldalak száma 312 (2002) ISBN ISBN 9631177211 A Távolban egy fehér vitorla (Белеет парус одинокий) Valentyin Petrovics Katajev 1936 -ban megjelent műve. [1] A klasszikus szovjet ifjúsági regény Magyarországon a rendszerváltás előtti nemzedékek kedvelt olvasmánya volt. A regény Katajev gyermekkori élményeiről szól, címe Lermontov Vitorla című versének kezdősorát idézi. [2] " Távolban egy fehér vitorla Tenger kék ködén átragyog. Mért indult messzi országokba? És otthonában mit hagyott? " Történet [ szerkesztés] 1905 -ben Odesszában és környékén játszódik a mű a cári Oroszországban, az orosz forradalom idején. Petya az édesapjával és az öccsével a nyári vakációról hazafelé indult vidékről. A postakocsival történő utazás során egy - a katonák elől menekülő - férfi a járműben talált menedéket.
Tavaly kísérleteztünk ilyesmivel először, reméljük, most sem okozunk csalódást! Mihail Jurjevics Lermontov: Vitorla Távolban egy fehér vitorla Tenger kék ködén átragyog. - Mért indult messze országokra, És otthonában mit hagyott? A szél süvölt, hullám dobálja, Az árbóc recseg s meghajol: Nem vár sehol szerencse rája, S nem is volt boldog még sehol! - Napfény füröszti fenn aranyban, Alatta tenger tiszta kékje: - És ő elindul nyughatatlan, Mint kit vihar közt vár a béke! /Ford. : Trencsényi-Waldapfel Imre / Ady Endre: Az elátkozott vitorla Riadt madár felhőkben vész el S ő forog, a kis szél-vitorla. Öreg tornyon vén szepegéssel Forog, forog a szél-vitorla. Keleti szél oldalba vágja, Sírva fordul, nem menekülhet. Most délről veri szélnek szárnya, Visszafordul, nem menekülhet. Merre mutasson, sohse tudja, Nem nézhet arra, merre vágyik Muszáj, bús, rab forgás az útja, Nem mehet arra, merre vágyik. Madár volt, egyszer nagyon fázott S elgubbasztott a templom-tornyon. Megláncolta a madár-átok S ott forog most a templom-tornyon.
Ács Nagy Éva Akrosztichon T ávolba nézek, gondolkodó pillanat, látni vélek egy hajót, Á tsuhan lelkemen a szerelem, arcomon jeges mosoly. V ad viharok, sötét fellegek lepik el elmémet, O dakint a parton nyár van, csak bennem él tél. L ebegek, mint halott test a hullámzó vízen, B ánatom örök, mert el kellett menned, s én elengedtelek! A nnyiszor kérdem magamtól, miért történt ez velünk? N incs válasz, most már hallgat a nap, néma az éj. E gy kis remény ez a fehér vitorla ott, ott a távolban, Gy engéden simogatja át tajtékzó lelkemet. F ájdalomszavak most pillanatnyilag nem érintenek, E lmúlt bennem az önmarcangolás, mert éled a vágy. H abfehér álmom, holt jössz felém, oly csodás! É n ott vagyok veled, hol az álmaink találkoznak, R emegve bújsz lávaként működő, lüktető, tüzes ölembe. V itorla vagy, melynek erős, kitartó árboca lettem én, I tt élsz meg bennem örökre, szívem szegletén. T úlélem értünk az arcomba csapkodó jeges viharokat, O dakint zápor, de bennem selyemként hullámzik a vágy.